Kakaós diós torta

Hozzávalók:

Piskóta:

  • 8 tojás szétválasztva
  • 8 ek cukor
  • 8 ek zabkeksz
  • 8 ek dió ledarálva
  • csipet só

Krém:

  • 400 g vaj
  • 100 g dió ledarálva
  • 3 kicsi tojás
  • 4 ek holland kakaópor
  • 2 kk őrölt fahéj
  • 2 kk mézeskalács fűszerkeverék
  • 8 ek cukor
  • 0,5 dl rum

Elkészítés:

Piskóta:

  • A tojások sárgáját habverővel fehéredésig keverjük a cukorral. Beleszitáljuk a darált kekszet, majd beleszórjuk diót is.
  • A fehérjéből egy csipet sóval kemény habot verünk. Egy kanálnyi habbal kicsit meglazítjuk a kekszes masszát, majd belekeverünk még két kanálnyi habot. Csak ezután adjuk hozzá az összes többit, vigyázva, hogy ne törjön meg nagyon.
  • Sütőpapírral béleljük, vagy kikenjük a tortaformát, és belesimítjuk a masszát. 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük, ez kb. 30 perc.
  • Teljesen kihűtjük, majd óvatosan két, vagy három lapra vágjuk, hagyjuk teljesen kihűlni.

Krém:

  • A tojásokat elkeverjük a cukorral, az előzőleg megpirított, majd apróra vágott dióval, majd a kakaóporral és a fűszerekkel.
  • Alacsony lángon felfőzzük, majd belekeverjük a vajat, végül a rumot is. Egy éjszakára a hűtőbe tesszük.
  • Másnap a piskótát három lapra vágjuk, megkenjük sűrű szilvalekvárral, a vajkrémet pedig elektromos habverővel könnyű, habos krémmé verjük, végül megtöltjük vele a tortát.
  • Legalább két napot, de akár egy hetet is érleljük a hűtőben, mielőtt felszeleteljük.

Ezt a készüléket használtuk:

Egy pluszjelet viselő személy fehér sziluettje, "MyBosch" felirattal, fekete háttér előtt.
MyBosch

Regisztráljon díjmentesen, és élvezze az előnyöket!

A Bosch Home Appliances Service szöveges logója, vastag fehér betűkkel fekete háttéren.
Szolgáltatásaink

Kiváló Vevőszolgálat – a vásárlás előtt és után.

06 80 200 201

Egy pipával ellátott pajzsot ábrázoló logó, alatta fekete alapon fehér színben az "Experience Bosch" felirattal.
Bemutatóterem

A legkorszerűbb háztartási készülékeket bemutató Bosch Home Bemutatóterem célja, hogy megkönnyítse a háztartási gépek kiválasztásának folyamatait, miközben egyedi látogatói élményt kínál attól a pillanattól kezdve, hogy átlépi kapuit.

Fehér helyszíntű ikon a "Márukereső keresése" szöveg felett fekete háttéren, a közeli kereskedők keresését jelzi.
Termékértékelés

Értékelje most háztartási készülékét!