Az elmúlt néhány év technológiai fejlődése következtében egyre nagyobb lett az A++ vagy annál jobb besorolású termékek aránya. Ennek eredményeként az energiacímke már nem töltötte be olyan hatékonyan eredeti szerepét, vagyis a vásárlási döntések támogatását, mint korábban. Más alapvető feltételek, például a felhasználói magatartás is megváltoztak. Ezért az energiacímkék megújítása szükségessé vált.
Néhány háztartási készülék (így például a mosógépek, mosó-szárítógépek, mosogatógépek, hűtőkészülékek és borhűtők) új energiacímkével rendelkeznek 2021. március 1-je óta, míg a szárítógépek esetében a címke 2025. július 1-jétől változott meg. Ezeket a készülékeket értékesítéskor (üzletekben, online stb.) az új címkével kell ellátni.
Az új energiacímkék legjelentősebb változása, hogy megszűntek az energiahatékonysági pluszos osztályok, mint például az A+++. Az új címkék az A-tól G-ig terjedő skálán kategorizálnak. A mosógépek, mosó-szárítógépek, mosogatógépek, hűtőkészülékek és borhűtők esetében új mérési módszereket alkalmaznak az energiafogyasztás meghatározására és a besorolás megállapítására. A szárítógépek energiahatékonysági osztályainak megállapításához szintén új számítási eljárások kerültek bevezetésre. Emellett további termékinformációk is elérhetők az energiacímkén található QR-kód segítségével. A QR-kód egy Európai Unió által működtetett adatbázishoz irányít, ahol megtekinthetők és letölthetők az új energiacímkét igénylő készülékek műszaki adatlapjai. Az adatbázis interneten keresztül is hozzáférhető.
Mosógépek
A mosógépek energiahatékonysági címkéjében bekövetkező egyik legnagyobb változás a tesztprogramot érinti, amely minden címkeérték alapját képezi. Az energiafogyasztást például 100 mosási ciklusra vetítve kell megadni. Az új „Eco 40-60”* program normál mértékben szennyezett pamut, vászon vagy kevert szálas ruhaneműkhöz lesz alkalmas, amelyek a ruhacímkéjük alapján 40 °C-on vagy 60 °C-on moshatók. Ebben a mosási ciklusban a fenti szövetek vegyesen is jelen lehetnek. Az „Eco 40-60” program lesz a leghatékonyabb program „energia- és vízfogyasztás tekintetében”.
Jelmagyarázat:
1 QR-kód
2 Energiahatékonysági osztály**
3 Súlyozott energiafogyasztás** kWh-ban 100 működési ciklusra vetítve (Eco 40-60 programban)
4 Maximális töltet
5 „Eco 40-60" program időtartama
6 Súlyozott vízfogyasztás** literben működési ciklusonként (Eco 40-60 programban)
7 Centrifugálási hatékonysági osztály**
8 Zajkibocsátási érték a centrifugálási ciklusban 1 pW hangteljesítményre vonatkoztatva, dB(A)-ben és zajkibocsátási osztályban megadva**
*Eco 40-60 az optimális energiahatékonyság szavatolása érdekében egy optimális mosási hőmérséklet is meg lett határozva ehhez a programhoz. Ezt a hőmérsékletet a felhasználó nem módosíthatja. A tényleges mosási hőmérsékletet a használati utasítás adja meg, és az a töltet függvényében, energiamegtakarítási okokból, eltérhet a kiválasztott mosási hőmérséklettől. A mosási teljesítmény megfelel a törvényi követelményeknek.
** Az értékek negyed, fél és teljes töltetre vonatkoznak.
Szárítógépek
Jelenlegi energiacímke szárítógépekhez: 2025 június 30-ig érvényes.
Az energiahatékony háztartási gépekkel értékes erőforrásokat, illetve pénzt tud megtakarítani. Ezért ajánljuk figyelemébe az alacsony energiafogyasztást, mint kritériumot, amikor új gépet vásárol. Az Európai Energiacímke 1995 óta nyújt egységes információt a különböző kategóriájú háztartási gépek energia- és vízfogyasztásának tekintetében.
A jelenlegi energiacímke a szárítógépekre vonatkozóan 2012 óta érvényes. Ez egyben energiahatékonysági osztályokba sorolja a gépeket, illetve az univerzálisan értelmezhető piktogramok többletinformációkat is jelölnek. További információkat lentebb talál.
Szárítógépek jelenlegi energiacímkéje:
A magasabb energiahatékonysági osztályba tartozó gépek nagyobb mértékben csökkentik a felhasználó energiaköltségeit. A címke az osztálybesorolás mellett feltüntet még különböző paramétereket, mint például az éves energiafogyasztását kWh-ban, névleges kapacitást kg-ban vagy zajszintet dB-ben.
Jelmagyarázat:
1. Energiahatékonysági osztály
2. Energiafogyasztás kWh/év* (160 ciklus)
3. Zajszint dB(A)-ban mérve**
4. Névleges kapacitás (kg-ban)**
5. A program időtartama órában és percben
6. A szárítógép típusa
7. Kondenzációhatékonyság
*az értékek súlyozott átlaga a részleges és teljes töltetnek 0,71-es arányban számítva (3 x teljes töltet, 4 x részleges töltet)
**Standard pamut program szárító ciklusa teljes töltettel
Új energiacímke szárítógépekhez: 2025 július 1-től érvényes.
A technológia fejlődésnek köszönhetően az elmúlt néhány évben a szárítógépek jelentős hányada a legmagasabb energiahatékonysági osztályba (A+++) került. A 2023-ban értékesített szárítógépek 2/3-a sorolható ezekbe az osztályokba. Ennek eredményeként a címke ma már nem tölti be az eredeti szerepét, mint vásárlási segédlet az energiafogyasztás tekintetében, így meg kellett változtatni azt.
Az újratervezett energiacímkék segítségével a fogyasztók a legenergiahatékonyabb termékeket tudják majd választani. A változás 2025 július 1.-vel lép életbe. Mivel az új címkék már hónapokkal a jelzett dátum előtt a csomagolás részét kell, hogy képezzék ezért szeretnénk a rendelkezésére bocsátani ezeket az információkat.
Szárítógépek új energiacímkéje:
Az új energiacímkék modernizálva lettek és újraosztásra kerültek az energiaosztályokba - most már A+++ -tól D-ig helyett A-D-ig. A besorolás referenciaprogramja nem változott, de innentől egységesen az „eco” elnevezést kapja.
Az új címke egy új és egyszerűsített küllemet is kapott. Új számítási módszereket alkalmaz az új energiahatékonysági osztályok besorolásához. Ilyen változás például, hogy nem évenként méri az energiafogyasztást, hanem 100 ciklusra lebontva. Az új címkén szintén megjelenik a zajszint osztálybesorolása is A-tól D-ig terjedően, a már létező dB értékek mellett. Továbbá a kritériumok a kondenzáció-hatékonysági osztályoknál szigorúbbak lettek.
Jelmagyarázat:
1. Energiahatékonysági osztály
2. QR kód, ami EU-s adatlaphoz vezet
3. Energiafogyasztás kWh-ban 100 szárító ciklusra számítva*
4. Kondenzáció-hatékonyság osztály és mérték %-ban kifejezve
5. Zajszint osztályozása és mértéke dB(A)-ban**
6. Névleges kapacitás (kg-ban)**
7. A program időtartama órában és percben**
* az értékek súlyozott átlaga a részleges és teljes töltetnek 0,62-es arányban számítva (24 x teljes töltet, 76 x részleges töltet)
**eco program szárító ciklusa teljes töltettel
Mosó-szárítógépek
A mosó-szárítógépek jelenleg használatos energiahatékonysági címkéje nem változott megjelenése, vagyis 1996 óta, ezért is szerepel rajta az eredeti, A-tól G-ig terjedő skála. Mivel a mosó-szárítógépeket gyakrabban használják kizárólag mosásra, ezért a címkéjük két részre lesz felosztva. A címke bal oldalán a teljes „mosási és szárítási” működési ciklus értékei szerepelnek majd. A címke jobb oldalán csak a mosási ciklus értékei lesznek láthatók. Az ezen a címkén, csak a mosási ciklushoz megadandó értékek a mosógépek új címkéjéhez előírt kötelező információkat tartalmazzák majd.
Jelmagyarázat:
1 QR-kód
2 Energiahatékonysági osztály* (teljes működési ciklus)
3 Energiahatékonysági osztály* (mosási ciklus)
4 Súlyozott energiafogyasztás* kWh-ban 100 ciklusra vetítve (teljes működési ciklus**)
5 Súlyozott energiafogyasztás* kWh-ban 100 ciklusra vetítve (mosási ciklus)
6 Maximális töltet (teljes működési ciklus**)
7 Maximális töltet (mosási ciklus)
8 Súlyozott vízfogyasztás* literben egy működési ciklusra vetítve (teljes működési ciklus**)
9 Súlyozott vízfogyasztás* literben egy működési ciklusra vetítve (mosási ciklus)
10 Program időtartama (teljes működési ciklus)
11 „Eco 40-60" program időtartama
12 Centrifugálási hatékonysági osztály*
13 Zajkibocsátási érték a centrifugálási ciklusban 1 pW hangteljesítményre vonatkoztatva, dB(A)-ben és zajkibocsátási osztályban megadva
* Az értékek negyed, fél és teljes töltetek mosására vonatkoznak. Fél és teljes töltetek mosása és szárítása.
** Mosás és szárítás
Mosogatógépek
A mosogatógépek energiahatékonysági besorolása továbbra is az „Eco” programon alapul. A tesztelési szabvány azonban megváltozott. A mosogatási és szárítási teljesítmény meghatározásához például csészéket, edényeket és műanyag evőeszközöket használnak majd, hogy az jobban tükrözze a felhasználói magatartást. Az előírás új elemeként az Eco program időtartamát is meghatározták. Ez a program különösen környezetbarát, ideális a normál mértékben szennyezett edényekhez, és a leghatékonyabb program „energia- és vízfogyasztás" tekintetében. A mosógépekhez és mosó-szárítógépekhez hasonlóan az energiafogyasztás itt is 100 mosogatási ciklusban lesz megadva.
Jelmagyarázat:
1 QR-kód
2 Energiahatékonysági osztály
3 Energiafogyasztás kWh-ban 100 működési ciklusra vetítve (Eco programban)
4 Szabványos terítékszám Eco programban
5 Vízfogyasztás literben működési ciklusonként (Eco programban)
6 „Eco" program időtartama
7 Zajkibocsátási érték 1 pW hangteljesítményre vonatkoztatva, db(A)-ben és zajkibocsátási osztályban megadva
Hűtő- és fagyasztókészülékek
Az energiahatékonysági osztály meghatározására szolgáló eljárás átfogóbb lesz. Figyelembe veszi majd a készülék fajtáját, annak működési elvét, a helyiséghőmérsékletet, valamint a tárolórekeszek számát és méretét. Az új energiacímke többi eleme lényegében változatlan marad. Az energiafogyasztás továbbra is éves („annum”) fogyasztásként lesz megadva kWh-ban. A címke ezenfelül a hűtőrekeszek és, ha vannak, a fagyasztórekeszek összes térfogatáról, a zajkibocsátási értékről és a zajkibocsátási osztályról is tájékoztat majd.
Jelmagyarázat:
1 QR-kód
2 Energiahatékonysági osztály
3 Éves energiafogyasztás kWh-ban (szokásos körülmények között mérve)
4 Fagyasztórekeszek teljes térfogata
5 Hűtőrekeszek teljes térfogata
6 Zajkibocsátási érték 1 pW hangteljesítményre vonatkoztatva, db(A)-ben és zajkibocsátási osztályban megadva
Borhűtők
A többi címkéhez hasonlóan az energiahatékonysági osztályok skálája a borhűtők címkéjén is megváltozik. Ezen felül itt jelenik meg egy QR-kód és a zajkibocsátási osztály is. A korábbiakhoz hasonlóan megjelenik az éves energiafogyasztás, valamint a borhűtőben tárolható szabványos borosüvegek száma is.
Jelmagyarázat:
1 QR-kód
2 Energiahatékonysági osztály
3 Éves energiafogyasztás kWh-ban (szokásos körülmények között mérve)
4 Borhűtőben tárolható szabványos borosüvegek száma
5 Zajkibocsátási érték 1 pW hangteljesítményre vonatkoztatva, db(A)-ben és zajkibocsátási osztályban megadva